Kiégés, perfekcionizmus, halogatás

Amikor már nem az a kérdés, hogy bírja-e még – hanem hogy meddig szeretne így működni

​

Vannak időszakok, amikor egyszerűen túl sok minden van egyszerre.

Munka. Határidők. Elvárások. Mások igényei. Saját célok. Folyamatos teljesítés.

Eleinte talán csak fáradtabbnak érzi magát. Később egyre nehezebb kikapcsolni, csökken a motivációja, vagy azt veszi észre, hogy olyan feladatokat is halogat, amelyek korábban könnyen mentek.

Máskor éppen ellenkezőleg: nem tud megállni. Folyamatosan csinálnia kell valamit, mert amikor pihenne, megjelenik a gondolat:

„Még ezt is meg kellene csinálnom.”

„Nem haladok eléggé.”

„Mások sokkal többre képesek.”

„Majd akkor pihenek, ha mindennel kész vagyok.”

Csakhogy a teendők ritkán fogynak el teljesen.

Ha az értékét egyre inkább ahhoz köti, mennyit teljesít, könnyen előfordulhat, hogy a pihenés már nem feltöltődésnek, hanem időpazarlásnak tűnik.

A közös munka során annak megértésére törekszünk, mi tartja fenn ezt a működést, milyen elvárásokat támaszt önmagával szemben, és hogyan lehet úgy változtatni, hogy közben ne kelljen lemondania az ambícióiról sem.

​

Túlterheltség

​

A túlterheltség nem mindig látványos.

Lehet, hogy ugyanúgy elvégzi a feladatait. Bejár dolgozni. Válaszol az üzenetekre. Intézi, amit kell.

Kívülről talán senki nem mondaná meg, hogy valami nincs rendben.

Belül azonban azt érzi, hogy egyre kevesebb energiája marad.

Nehezebben koncentrál. Apró dolgok is irritálják. A szabadidejében sincs igazán kedve semmihez. Vasárnap este pedig már a következő hét jár a fejében.

Sokszor azért nehéz időben észrevenni a túlterheltséget, mert hozzászokunk ahhoz, hogy a feszültség állandó.

A tartós terhelés egy idő után könnyen „normális működésnek” kezd tűnni – egészen addig, amíg már alig emlékszünk arra, milyen volt nem állandó készenlétben élni.

A közös munka során megvizsgálhatjuk, mi vesz el túl sok energiát, hol vannak túlterhelt területek az életében, és milyen változtatások segíthetnek fenntarthatóbbá tenni a mindennapjait.

​

Perfekcionizmus

​

A perfekcionizmus kívülről gyakran erősségnek látszik.

Magas elvárások. Precizitás. Megbízhatóság. Ambíció.

És ezek valóban lehetnek értékes tulajdonságok.

A nehézség akkor kezdődik, amikor már szinte semmi nem tűnik elég jónak.

Egy jól sikerült feladatban is először azt látja meg, amit lehetett volna jobban csinálni. Nehéz lezárni valamit, mert mindig lehetne még finomítani rajta. Egy hiba aránytalanul sokáig foglalkoztatja.

És miközben mások talán elégedettek Önnel, belül továbbra is azt érzi:

„Lehetett volna jobb.”

A perfekcionizmus egyik csapdája, hogy a mérce könnyen folyamatosan emelkedik.

Ami tegnap sikernek számított, ma már csak alapelvárás.

Így előfordulhat, hogy egyre többet teljesít, miközben egyre ritkábban érzi azt, hogy valóban elégedett lehet önmagával.

A cél nem feltétlenül az, hogy kevesebbet akarjon vagy feladja a magas színvonalat.

Sokkal inkább annak megtalálása, hogyan lehetnek céljai és elvárásai úgy, hogy közben ne kelljen állandóan bizonyítania saját értékét.

​

Teljesítménykényszer

​

„Ha megállok, lemaradok.”

„Mindig hasznosan kell töltenem az időt.”

„Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek.”

A teljesítmény könnyen összekapcsolódhat azzal, ahogyan önmagunk értékét megítéljük.

Sikerül valami – jól érezzük magunkat.

Hibázunk vagy nem haladunk eléggé – hirtelen önmagunkat is kevésbé értékesnek érezzük.

Ebben a működésben a teljesítmény már nem egyszerűen valami, amit csinál.

Hanem valami, ami bizonyítja, hogy elég jó.

Ez hosszú távon rendkívül kimerítő lehet, mert nincs olyan teljesítmény, amely véglegesen bizonyítaná az értékünket.

Mindig jön a következő feladat.

A közös munka során érdemes lehet megvizsgálni, milyen elvárások mozgatják, honnan származik a folyamatos bizonyítás igénye, és hogyan lehet olyan motivációt kialakítani, amely nem kizárólag a nyomásból és önkritikából táplálkozik.

​

Halogatás

​

A halogatást könnyű lustaságként értelmezni.

Pedig gyakran egészen más áll mögötte.

Egy feladat túl nagynak tűnik. Nem tudja, hol kezdjen hozzá. Attól tart, hogy nem fog elég jól sikerülni. Vagy éppen annyira fontos az Ön számára az eredmény, hogy már maga a kezdés is feszültséget kelt.

Ezért vár.

A feszültség egy rövid időre csökken.

A határidő azonban közelebb kerül, a feladat közben egyre nagyobbnak tűnik, és megjelenik a bűntudat is.

„Miért nem kezdtem el korábban?”

Aztán amikor végül elkészül, megfogadja, hogy legközelebb másképp lesz.

Mégis ugyanaz ismétlődik.

A halogatás sokszor nem időgazdálkodási probléma, hanem annak a kérdése, hogyan viszonyulunk azokhoz az érzésekhez, amelyeket egy feladat kivált belőlünk.

A közös munka során megvizsgálhatjuk, milyen helyzetekben halogat leginkább, mi történik Önben közvetlenül a halogatás előtt, és milyen változtatások segíthetnek abban, hogy könnyebb legyen elkezdenie és végigvinnie az Ön számára fontos dolgokat.

​

Pihenés bűntudat nélkül

​

Sokan képesek dolgozni.

A megállás sokkal nehezebb.

Ha sokáig a teljesítmény határozza meg a mindennapokat, a pihenés során könnyen megjelenhet a bűntudat:

„Ehelyett csinálhatnék valami hasznosat.”

„Nem érdemlem meg, amíg nincs kész minden.”

„Mások most is dolgoznak.”

Pedig a pihenés nem a teljesítmény ellentéte.

A regenerálódás nem jutalom azért, mert eleget dolgozott, hanem annak egyik feltétele, hogy hosszú távon is jól tudjon működni.

A belső egyensúly megtalálása nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenből kevesebbet csinál.

Sokkal inkább azt, hogy egyre tudatosabban dönt arról, mire fordítja az idejét és energiáját – és azt is észreveszi, amikor már túl sokat kér önmagától.

​

Határok a munkában és a mindennapokban

​

Nem mindig az a probléma, hogy túl sok feladat létezik.

Néha az, hogy túl sokra mondunk igent.

Még egy kérés. Még egy plusz feladat. Még egy esti e-mail. Még valami, amit „gyorsan elintézünk”.

Közben a saját szükségleteink egyre hátrébb kerülnek.

Határokat húzni különösen nehéz lehet, ha fontos az Ön számára, hogy megbízhatónak, segítőkésznek vagy kompetensnek lássák.

De a folyamatos rendelkezésre állásnak ára van.

Nem minden, amit képes megcsinálni, olyasmi is, amit Önnek kell megcsinálnia.

A közös munka része lehet annak átgondolása, hol vállal túl sokat, miért nehéz nemet mondania, és hogyan tudja úgy képviselni saját határait, hogy közben ne kelljen automatikusan önzőnek vagy elégtelennek éreznie magát.

​

Nem az a cél, hogy kevésbé legyen ambiciózus

​

A változásnak nem kell azt jelentenie, hogy lemond a céljairól, kevésbé veszi komolyan a munkáját vagy egyszerűen „elenged mindent”.

Sokkal inkább annak felismeréséről szól, hogy nem csak két lehetőség létezik: maximális teljesítmény vagy teljes feladás.

Lehet jól teljesíteni úgy is, hogy közben marad hely az életében pihenésre, kapcsolatokra, spontaneitásra és olyan dolgokra, amelyeknek nincs mérhető eredménye.

Lehetnek magas elvárásai úgy is, hogy közben megengedi magának a hibázást.

Lehet komolyan venni a feladatait anélkül, hogy minden egyes eredményből következtetést vonna le saját értékére.

A cél egy olyan működés kialakítása, amely nemcsak rövid távon eredményes, hanem hosszú távon is fenntartható.

​

Mikor lehet érdemes segítséget kérni?

​

Érdemes lehet foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, ha tartósan túlterheltnek érzi magát; nehezen tud kikapcsolni vagy pihenni; folyamatosan magas elvárásokat támaszt önmagával szemben; egy hiba vagy kudarc aránytalanul sokáig foglalkoztatja; rendszeresen halogat fontos feladatokat; nehezen mond nemet; a munkája egyre több területet szorít ki az életéből; vagy egyszerűen azt érzi, hogy a jelenlegi tempó hosszú távon már nem fenntartható.

Nem szükséges megvárnia, amíg teljesen elfogy az energiája.

Nem attól értékes, hogy mindig többet bír – és nem kell minden nap bizonyítania, hogy elég jó.

Ha szeretné jobban megérteni, mi áll a túlterheltség, a perfekcionizmus vagy a halogatás mögött, és fenntarthatóbb egyensúlyt kialakítani a mindennapjaiban, keressen bizalommal.